Woody Allen amerikai író, színész, Oscar-díjas filmrendező és komikus. Sajátos stílusát az intellektuális humor, a neurotikus karakterek és az emberi kapcsolatok pszichológiai mélysége jellemzi. No meg az, hogy a világ nem fekete vagy fehér. Ellentétben alkotásaival: tipikusan abba a kategóriába tartoznak, hogy az ember vagy zseniálisnak tartja őket, vagy egyáltalán nem érti, mit szeretnek ebben annyira mások. A legnagyobb filmes adatbázisként működő IMDb és a kritikusok véleményének összegzésére szakosodott Metacritic adatai alapján összegyűjtöttük Woody Allen tíz legjobb filmjét. És ráadásként a legendás aranyköpéseit.
Mire vagy kíváncsi?
Woody Allen 10 legjobb filmje
Annie Hall (1977)
Ez a film Woody Allen legismertebb és legsikeresebb munkája, amely a romantikus vígjáték műfaját forradalmasította. A történet Allen alteregója, Alvy Singer és Annie Hall (Diane Keaton) kapcsolatát követi, szokatlan narratív struktúrában, visszatekintésekkel, belső monológokkal és a negyedik fal áttörésével. A film a szerelem, az emlékezés és a személyes identitás mulandóságáról szól. Allen itt végleg kilépett a pusztán humoros alkotó szerepéből, és bebizonyította, hogy képes mély emberi drámákon keresztül is mesélni.
Manhattan (1979)
Ez a film a rendező szerelmeslevele New York városához. A fekete-fehér képek, George Gershwin zenéje és a melankolikus hangulat egyaránt hozzájárulnak a film ikonikus státuszához. A történet egy középkorú író és egy tizenéves lány kapcsolatát dolgozza fel, és közben az intellektuális elit morális és érzelmi válságait is ábrázolja. A film egyszerre gyönyörű és kínosan őszinte, kérdéseket vetve fel szerelemről, korhatárokról és önáltatásról.
Hannah és nővérei (1986)
Woody Allen egyik legkomplexebb narratívája, amely egy bonyolult családi rendszerben mozgó szereplők kapcsolatait boncolgatja. A címben szereplő nővérek és a hozzájuk tartozó férfiak érzelmi krízisein keresztül a hűség, a hit, az élet értelme és az identitás kérdései kerülnek előtérbe. A film mély filozófiai és egzisztenciális tartalommal bír, de sosem veszti el Allen jellegzetes humorát sem.
Bűnök és vétkek (1989)
Az egyik legsötétebb filmje, amely két párhuzamos történetszálon keresztül vizsgálja a morál kérdését. Az egyik szál egy gyilkossá váló ember lelkiismereti küzdelmét, a másik egy kudarcot vallott dokumentumfilmes erkölcsi dilemmáit mutatja be. A film szembesít azzal a gondolattal, hogy a bűnös emberek gyakran megússzák, míg az erényesek szenvednek – és közben azt is megkérdőjelezi, hogy létezik-e igazságosság a világban.
Játszd újra, Sam! (1972)
Bár technikailag nem Allen rendezte (Herbert Ross volt a direktor), a forgatókönyv és a főszerep is az ő nevéhez fűződik. A film egy Humphrey Bogart-féle figura tanácsait követő neurotikus férfiról szól, aki képtelen elszakadni filmes idealizmusától. Ez a film már előrevetíti Allen későbbi önironikus stílusát, miközben finoman kritizálja a romantikus filmek idealizált szerelmi képeit.
A rádió aranykora (1987)
Ez a nosztalgikus alkotás Allen gyerekkorának világát idézi meg, amikor a rádió volt a fő szórakoztató médium. Nem rendelkezik hagyományos cselekménnyel; inkább egy emlékkönyv hangulatát idézi, tele színes karakterekkel és humoros epizódokkal. A film finom kritikát is megfogalmaz az amerikai társadalom átalakulásáról és az ártatlanság elvesztéséről.
Férjek és feleségek (1992)
Egy áldokumentumfilmes stílusban készült dráma, amely két házaspár válásán keresztül mutatja be a modern párkapcsolatok instabilitását. A kézikamerás felvételek és interjújelenetek újfajta realizmust visznek Allen világába. A film éles, nyers és kíméletlenül őszinte – Allen talán egyik legkevésbé „szépített” munkája.
Match Point (2005)
Ez a film jelentős eltérést jelent Allen megszokott stílusához képest: Londonban játszódik, nincs benne humor, és klasszikus thriller-elemekkel dolgozik. A történet egy volt teniszező erkölcsi leépüléséről és a sors szerepéről szól. Allen ebben a filmben is a bűn, a véletlen és az igazságtalanság témáit járja körbe, Bergman és Dosztojevszkij hatását is érezhetően beemelve.
Éjfélkor Párizsban (2011)
Ez a romantikus fantasy Allen egyik legkedveltebb késői munkája. A történet főszereplője éjfélkor visszautazik az 1920-as évek Párizsába, és találkozik többek között Hemingway-jel, Dalíval és Fitzgeraldékkal. A film a nosztalgia veszélyeire, az idealizált múlt és a valós jelen ellentmondásaira reflektál. Könnyed, varázslatos hangulatú film, mégis mély gondolatokat hordoz.
Kékszínű jázmin (2013)
Allen egyik legerőteljesebb női főszereplőjét Cate Blanchett alakítja: egy lecsúszott, egykori felsőosztálybeli nőt játszik, akinek összeomlik a világa férje botrányai után. A film a mentális instabilitásról, a társadalmi mobilitás illúziójáról és a személyes identitás széteséséről szól. Blanchett alakítása Oscar-díjat ért, a film pedig Allen egyik legsötétebb, legdrámaibb alkotásává vált.
[Ha másba is belenéznél, átkattintva megtalálod minden idők 10 legjobb filmjének listáját.]
Woody Allen idézetek, viccek
Woody Allen első publikált vicce az „I’m at two with Nature” volt. Ez egy szójáték az „egységben vagyok a természettel” kifejezésre. A teljes poén magyarul nagyjából így fordítható:
„Ahogy a költő mondta: nem vagyok egységben a természettel. Kétségben vagyok vele.”
A vicc lényege az, hogy kifordítja a spirituális vagy természetközeli bölcsességek kliséjét (mint pl. „eggyé válni a természettel”), és helyette egy szorongó, a természettől távol álló, tipikusan városi értelmiségi nézőpontját mutatja be. Ez jól példázza Allen jellegzetes, neurotikus humorát, melyre a tőle származó aranyköpések, viccek alábbi gyűjteménye is megannyi példával szolgál.
Sosem csatlakoznék egy olyan klubhoz, amelyik egy olyan ember, mint én, felvenne a tagjai közé.
Nem félek a haláltól. Csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.
A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is.
Részt vettem egy gyorsolvasási tanfolyamon, és húsz perc alatt elolvastam a Háború és békét. Oroszországról szól.
Az hagyján, hogy nincs Isten, de próbálj meg vasárnap vízvezeték-szerelőt találni!
Szép dolog a szerelem egy férfi és egy nő között. Feltéve, ha a megfelelő férfi és a megfelelő nő közé kerül az ember.
Érdekes arca van. Érdekes hogy ez egy arc.
Már hetedik éve, hogy anyósom átjön karácsonykor. Idén újítunk. Beengedjük.
Mondtam az orvosnak, hogy engem mindenki utál. Azt mondta, ne legyek nevetséges, még nem is találkoztam mindenkivel.
Woody Allen – Egy ellentmondásos zseni portréja
Woody Allen eredetileg Allen Stewart Konigsberg néven született 1935. december 1-jén, Brooklynban, New Yorkban, egy középosztálybeli zsidó család gyermekeként. Édesanyja, Nettea Cherrie könyvelőként dolgozott, édesapja, Martin Konigsberg ékszerész volt. Oroszországból és Ausztriából az Egyesült Államokba vándorolt szülei már fiatal korától kezdve szorgalmazták fiuk tanulmányait, ám Allen korán jelezte, hogy sajátos, szatirikus nézőpontja és humora más útra vezeti majd.
Hét éven át egy héber iskolában tanult, majd a Midwood High állami gimnáziumban folytatta tanulmányait. Iskolatársai „Vörös” becenevet ragasztották rá hajszíne miatt, de ő maga is választott magának egy nevet: Woody Allenként kezdett el újságokba pénzért vicceket írni, illetve előadóművészeknek szövegeket. Első viccei megjelenését követően nem sokkal már rádiók és televíziós műsorok számára is dolgozott íróként. Különösen termékeny volt a ’50-es években, amikor olyan hírességeknek írt poénokat, mint Sid Caesar vagy Bob Hope. Később standup komikusként is kipróbálta magát, ahol jellegzetes intellektuális, neurotikus figurájával tűnt ki a tömegből.
Filmes karrier: A humoron túl
Woody Allen filmes karrierje a ’60-as években kezdődött, elsőként forgatókönyvíróként, majd rendezőként is bemutatkozott. Az első igazán ismert filmje a Fogd a pénzt és fuss! (1969) volt, amelyben már jól felismerhető a rá jellemző abszurd humor és önreflektív narráció. Ezt követően sorra jelentek meg filmjei, amelyek meghatározták a modern amerikai függetlenfilm fejlődését.
A ’70-es évek elején készült filmjei, mint a Banánköztársaság (1971), Hétalvó (1973) és Szerelem és halál (1975) szatirikus hangvételűek voltak, gyakran politikai vagy filozófiai kérdéseket figurázva ki. Ezekben a filmekben Allen gyakran saját magát játszotta: neurotikus, bizonytalan, intellektuális férfit, aki állandóan filozofál és kínos helyzetekbe keveredik.
1977-ben jött a nagy áttörés: Annie Hall, amely már mélyebb, személyesebb hangvételű film volt. A film óriási kritikai és közönségsikert aratott, négy Oscar-díjat is nyert, köztük a legjobb film és a legjobb rendező kategóriában. Diane Keatonnal közösen alkotott párosuk kultikussá vált. Ez a film mérföldkő volt Allen karrierjében, mivel innentől kezdve egyre inkább a dráma, a lélektani mélység és az emberi kapcsolatok komplexitása felé fordult.
Az 1980-as években Woody Allen filmjei komorabbá és introspektívebbé váltak. Olyan művek születtek, mint a Szobabelsők (1978), Hannah és nővérei (1986), Bűnök és vétkek (1989), amelyek már erősen Ingmar Bergman hatását tükrözték. Allen gyakran foglalkozott morális dilemmákkal, a bűntudat és a hit kérdéseivel, a kapcsolatok törékenységével.
A ’90-es és 2000-es években Allen váltakozva tért vissza a komédiához és a drámához. Bár voltak kevésbé sikeres időszakai, mindig meg tudta újítani magát. A Match Point (2005) például újra felhívta a figyelmet Allen komolyabb oldalára, míg az Éjfélkor Párizsban (2011) könnyedebb, nosztalgikus hangvételével ismét közönségkedvenc lett.
Filmjeinek sajátos stílusa van: intellektuális párbeszédek, jazzes zene, New York-i helyszínek (bár később európai városokat is felfedezett), karakterközpontúság. Saját írói és rendezői tempóját tartva, évente készített egy-egy filmet, ez egyedülálló a mai filmiparban.
Kulturális hatás és örökség
Woody Allen a függetlenfilmes mozgalom egyik legismertebb alakja. Míg Hollywood egyre inkább a nagy költségvetésű blockbusterek felé mozdult, Allen ragaszkodott saját víziójához: alacsony költségvetésű, karakterorientált, dialóguscentrikus filmeket készített, gyakran saját forgatókönyvei alapján.
Stílusa és megközelítése számos fiatal rendezőre hatott – többek között Noah Baumbachra, Greta Gerwigre, Lena Dunhamre vagy épp Richard Linklaterre. A „neurotikus intellektuális” főhős archetípusa, amely Allen védjegyévé vált, sok filmkészítő számára lett inspirációs forrás.
Allen nemcsak a film világában alkotott maradandót. Szenvedélyes jazzrajongó, klarinétozik is, rendszeresen fellépett New York-i jazzklubokban. Emellett íróként is aktív volt: esszékötetei (Tollak nélkül, Merő anarchia) ironikus, filozofikus humort tükröznek, ahogy színházi munkái is. Több színdarabot is írt és rendezett, köztük a Játszd újra, Sam! című darabot, amelyből film is készült.
Woody Allen életét ugyanakkor számos botrány is kísérte. Legvitatottabb a kapcsolatát övező ügy volt: Mia Farrow színésznővel való hosszú távú kapcsolatából több örökbefogadott gyermekük is született, ám kapcsolatuk viharosan ért véget, amikor Farrow megtudta, hogy Allen viszonyt folytatott nevelt lányával, Soon-Yi Previnnel, akivel később összeházasodott.
Ezen felül Farrow lánya, Dylan Farrow szexuális zaklatással vádolta meg Allent – Allen mindvégig tagadta a vádakat, és soha nem emeltek vádat ellene. Az ügy mind a közvéleményt, mind a filmes közösséget megosztotta, és komolyan befolyásolta Allen későbbi karrierjét és megítélését, különösen a #MeToo mozgalom felerősödése után.
Mindörökké Woody Allen
Woody Allen egy rendkívül ellentmondásos, mégis megkerülhetetlen alakja a 20–21. századi kultúrának. Filmjei – legyenek komédiák vagy drámák – mély emberismeretről, intellektuális érzékenységről és művészi integritásról tanúskodnak. Sajátos világlátása, párbeszédei és karakterei generációk gondolkodására és ízlésére voltak hatással.
Allen weboldalán azt írja: „ha nem vallsz kudarcot időnként, az annak a jele, hogy nem csinálsz semmi igazán innovatívat”.
Bár magánélete miatt megítélése erősen vitatott, művészi jelentősége és kulturális befolyása vitathatatlan. Woody Allen egyike azon keveseknek, akik képesek úgy mesélni az emberi lélekről, a kapcsolatok bonyolultságáról, az élet abszurditásáról, hogy az egyszerre volt vicces, szomorú és mélyen emberi.